Enigma 88. szám: Szilágyi János György 2. (Ára: 900-, Ft)
Szilágyi János György (1918−2016) ókortudós, művészettörténész egyike annak a néhány klasszika-archeológusnak, akik nemcsak szűkebb tudományukra, de a társadalomtudományok több ágára is maradandó hatást gyakoroltak, akárcsak mestere: Kerényi Károly. Szilágyi János György nem csak klasszika-archeológus volt. Meggyőződése szerint ugyanis az ókortudomány egységes és oszthatatlan, ezért az irodalmi és művészeti alkotásokat mindig egymás és az ókori művelődés egészének összefüggésében szemlélte. A most közlésre kerülő „Egzisztenciális tudomány” című életinterjú 2003. március 11. és április 8. között készült a Szépművészeti Múzeumban. Különlegességét nemcsak gazdag tartalma, de az is adja, hogy Szilágyi korábban soha nem beszélt nyilvánosan életéről, mestereihez és barátaihoz fűződő személyes emlékeiről (köztük olyanokról, mint Kerényi Károly és a Kerényi-kör, a Stemma, a Sziget, Devecseri Gábor, Dobrovits Aladár, Honti János, Brelich Angelo, Karinthy Ferenc, Örkény István, Trencsényi-Waldapfel Imre, Szabó Árpád, Genthon István), a munkaszolgálatban és hadifogságban vagy a Szépművészeti Múzeumban töltött évekről. A vele kapcsolatos dokumentumokat, levelezését, és több pályatársa nekrológját a monumentális interjúval együtt két kötetben adjuk közre, Komoróczy Géza bevezetőjével és fantasztikusan gazdag lábjegyzeteivel. A második kötetben az interjú második része mellett helyet kaptak Karinthy Ferenc, Devecseri Gábor levelei is, Radnóti Sándor szövegei, Somlyó György és Marno János versei, továbbá Angelo Brelich visszaemlékezése pályájára és Kerényi Károllyal való kapcsolatára.
Szilágyi János György 2.
Szerkesztette: Komoróczy Géza, Bardoly István, Markója Csilla
Hívószó – Szilágyi János György emlékére
Radnóti Sándor: „A múlt se pihen”
Radnóti Sándor: A mester – Szilágyi János György 95
Devecseri Gábor levele Szilágyi János Györgynek [1941]
Karinthy Ferenc levele Szilágyi János Györgynek
Somlyó György: Szilveszteri könyvköszönő – Az „etruszko-korinthosi vázafestészet” szerzőjének (különös tekintettel a 247. l. 59. jegyzetére)
Meridián – Egzisztenciális tudomány 2.
Egzisztenciális tudomány – Interjú Szilágyi János Györggyel (2. rész)
Trópusok – Angelo Brelich visszaemlékezése
Angelo Brelich: Miért a vallástörténet?
Marno János: A béka; Mondom, hogy a mimikri; Nem vagyok; A bolygó szája; A kognitív költészet kőbölcsője; Téli mese; Viselet; A méreg nyelve; Ideje a krokodilkönnyeknek; A halál, a tészta, és a lányka; Mélanie titka