Jelenlegi hely

Kőrizs Imre: Örökpanoráma – Szilágyi János György halálára

Kőrizs Imre

Örökpanoráma

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY HALÁLÁRA

 

 

Ebben a karácsony utáni, otromba télmaradékban

nem születést várunk – milyen időszerűtlen, kopár advent ez –,

hanem haldoklót engedünk el. Elengedjük – mintha legalábbis

tőlünk függene a halál, amely a kórházi ágyon

nem a lassan kihunyó élet végső lobbanása,

hanem fokozatos halványulás, mint a karácsonyi ledes léggömböké,

amelyek fénye, ez a napokig fogyó, fölöslegessé vált fény

úgy pislákol, éjszakákon át, mint világító patron

egy semmibe dobott, zsinór és horog nélküli bot spiccén.

 

Elengedjük. Mintha elengedhetnénk,

hiszen haldoklót kórházban csak rokon láthat,

vagy – a szomszéd ágyon – vadidegen a vadidegent,

szerkezetig lefogyva, az erek és inak hálójába gabalyodva,

a köldökzsinór pányvája és a méhlepény ínyencségei nélküli

sovány, öreg újszülöttként.

 

Az élet már csak kedélyes, nagydarab ápolók kézfogása

és néhány illetlen látogatás: a szeretet díszkivilágítása

a kopár hidakon, sirályvijjogásban,

miközben vasgyárként dübörögve araszol egy ukrán uszály,

és az áradó víz gyengéden emelget egy átázott, mázsás fatörzset.

 

Elengedni – aki napok óta áll sorban a halál kis ablakánál, elviselve

hogy balesetek és fegyverek türelmetlen áldozatai, izgága öngyilkosok

és halva született csecsemők tolakodjanak be elé,

miközben én folyamatosan ezt az intenzív áramlást érzem,

amely leginkább a szorgalom boldogságára emlékeztet,

de nincs célja, se iránya, csak nyugtalanít,

mint darukezelőt a fülkéjében már készen lévő

teljes örökpanoráma, ami alá már csak a házat kell megépíteni.

 

Mert csak rá tudok gondolni, és arra, hogy elmondjam, mit gondolok,

de nem szólal meg semmi ebben a későn jött télben,

csak egy nem létező képzelet játszik valamit – indulót-e, takarodót-e –

a padok támlájára tapadt hópamacsok és madárszar inverz kottájából.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer